Monthly Archives: április 2017

Mostari Nemzetközi Vásár 2017.

A nyugat-balkáni régió egyik legjelentősebb multiszektorális kiállításán, a Mostari Nemzetközi Vásáron idén cégünk is képviseltette magát, amelyre Bosznia-Hercegovinában, Mostarban került sor, 2017. április 4-8. között.

A kiállítás kiváló lehetőséget nyújtott cégünk, illetve az élelmiszer,- építő,- textilipari, – és egyéb ipari vállalkozások számára a nyugat-balkáni piacon történő bemutatkozásra. A rendezvénynek hagyományosan közel 40.000 látogatója van.

A magyar kiállítók egy közös nemzeti standon mutatkoztak be a Magyar Nemzeti Kereskedőház szakmai támogatása mellett.

Green Economy Üzleti Fórum – Róma

2017. március 8-án a magyar környezeti ipart, annak innovatív technológiáit és megoldásait bemutató üzleti fórumot szervezett a Római Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodája Green Economy címmel a Római Magyar Akadémián, melyen cégünk is részt vett.

A gazdasági fórumot Szijjártó Péter külügyminiszter nyitotta meg, majd őt követően a HIPA elnöke Ésik Róbert elnök tartott előadást „Miért Magyarország?” címmel (Why Hungary) a hazai gazdasági és befektetési környezetről.

Az előadásokat követően az olasz és magyar cégek, illetve szervezetek szakmai konzultációjára került sor. Magyar részről a következők voltak jelen: SERES KFT, Kiss group, THERMOWATT Kft, Noah House Kft, Mento Kft, New Energy Kft. Az említetteken kívül a megbeszéléseken részt vett a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., illetve a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. képviselője. Olasz részről a környezetiparban tevékenykedő cégeken kívül (Bioprojectgroup Srl, Centro Rottami Srl, MGM Spa, Envision Srl) ügyvédi és mérnöki irodák is egyaránt nagy érdeklődést tanúsítottak a magyar innovációk iránt.

Az üzleti fórumról háromoldalas összefoglaló sajtóközleményt készült, amit több média is átvett.
http://www.agenpress.it/notizie/2017/03/10/convegno-green-economy-business-forum/

Róma; 2017. március 30.