http://www.pbkik.hu/hu/pecs-baranyai-kereskedelmi-es-iparkamara/cikkek/helyi-vallalkozas-is-reszt-vett-a-pecsett-tesztelt-elektromos-kukasauto-letrehozasaban-94553

December elejéig tesztelik Pécsett azt az elektromos meghajtású kukásautót, amelynek kialakításában helyi vállalkozás is részt vett. A kommunális járműfelépítmény gyártásával foglalkozó Seres Kft. tervezte és készítette el a már meglévő alvázra a hulladékgyűjtő felépítményt, az elektromos motort pedig a Debreceni Egyetem kutatásai alapján alkották meg. A teszteredmények máris kedvező értékeket mutatnak.
– Az elektromos meghajtású kukásautó működtetése amellett, hogy jelentős mértékben csökkenti a lokális széndioxid-szennyezést, hozzájárul a zajártalom mérsékléséhez, nem mellesleg mintegy negyedannyiba kerül az üzemeltetésük a robbanómotoros járművekhez viszonyítva – mondja Vitéz Attila, a járművet megalkotó Electromega Kft. kutatásvezető-helyettese. A Pécs utcáit járó kukásautó különlegessége a meghajtásában áll, a teherautókra kidolgozott e-motor egy olyan technikai újdonság, amelyet Európában is csupán két cég képes gyártani. A Debreceni Egyetem kutatásából létrejött szabadalmat vásárolta meg a vállalkozás, amely a jövőben évi több tucat teherautó gyártásában gondolkodik. Azért hozták Pécsre a tesztelést, mert a domborzati viszonyok, a kisebb és hosszabb távok, az eltérő nagyságú szemetesedények megléte lehetővé teszik az autó teljes körű kipróbálását.
– A szállító hatótávolsága 130-150 kilométer, maximális sebessége 80 km/h, töltési ideje 6 óra, az elektromotor teljesítménye 160 KW. Az elektromos hulladékszállító halk, így kevésbé zavarja a lakosságot, alkalmazása nem jár károsanyag-kibocsátással – foglalja össze Kiss Tibor, a Biokom NKft. ügyvezető igazgatója a szállítójármű főbb paramétereit. Az elektromos jármű a jelenlegi ipari áram csatlakozókat tudja használni, semmilyen plusz beruházásra nincs szükség a feltöltéséhez. Mivel az áramfelvétel jellemzően munkaidő után, éjszaka történik, a művelet pluszforrásokat sem igényel, mert a hálózat képes kezelni ezt.
– Egy Scania alvázra terveztük és alkottuk meg a kukásautó felépítményét, néhány konfigurálást igényelt a művelet, hogy tökéletesen működjön az autó – ezt már a kommunális gépjármű felépítmény gyártással jelentős tapasztalatot és elismertséget szerzett pécsi Seres Kft. ügyvezetője, Seres László mondja. – Törekedtünk arra, hogy megtaláljuk, hol lehet magasabb ötvözetű anyagokat beépíteni azért, hogy minél kisebb legyen a felépítmény önsúlya, de ez nem befolyásolja jelentősen a hatékonyságot, mivel maga a jármű összgördülő tömege határozza meg azt, hogy mennyi hasznos súlyt tud szállítani. Ez a teherautó ugyanannyi hulladék szállítására alkalmas, mint a robbanómotorral működő társai. Biztatóak a pécsi tesztelési eredmények, már gondolkodunk az Electromegával, hogy a mostani autónál kisebb és nagyobb járművet is összeépítünk annak érdekében, hogy a vevők igényeinek megfelelően több nagyságban is rendelkezésre álljon egy 100%-os elektromos hajtású hulladékgyűjtő célgép.

Image00003 Image00009